2014. március 24., hétfő

A méregtelenítés (mellék)hatásai


Böjti időszakban érdemes foglalkozni a különféle méregtelenítések, megtartóztatások, böjti étrendek esetlegesen nem várt élettani hatásaival is. Ugyanis bármilyen apró szokást változtassunk csak meg egy-egy ilyen időszak alkalmával, annak egyaránt lesz lelki és fizikai vonatkozása is.

Hiszen mit teszünk akkor, mikor valamit kivonunk táplálkozásunkból, megvonunk magunktól? Legyen ez bármilyen lelki és/vagy testi előkészület után meghozott döntés, ez egyfajta elengedés. Így annak érzelmei és a hozzá tartozó belső szervek foko
zott igénybevételre számíthatnak. Ha méregtelenítésünk/böjtünk a májat és az epét célozza meg, akkor ezen belső szerveinkhez tartozó negatív érzelmek felerősödésével találhatjuk szemben magunkat. Ugyanez vonatkozik a vesére, a tüdőre, de akár gondolatainkra is.

Éppen ezért nem kell megriadni, meghátrálni attól, hogy a böjti időszak kezdetén "nehezen indulnak be a dolgok". Elhagytad a húst táplálkozásodból, és egy-két hétig még erős sóvárgást érzel iránta? Nem fogyasztasz cukros élelmiszereket és megöl a cukoréhség? Intenzíven méregteleníted a májadat és ismeretlen mélységekből tör fel dühöd és agressziód? Könnyítettél táplálkozásodon, mégsem lett gyakoribb/rendszeresebb a székleted? Ezek, és még számtalan más váratlan élmény várhat Rád a böjti időszakban. A böjt - és általa a változás, változtatás - nem csak a testet, a lelket is erősen igénybe vevő folyamat. A végeredmény azonban minden kihívást megér.

Mint már többször leírtam, mindenki a saját tempójában böjtöljön/méregtelenítsen. Minél kevésbé intenzív az elvonás, annál lassabban tisztul meg a szervezet, indulnak be a méregtelenítő folyamatok, de attól még a hatás nem marad el. Nem véletlenül vagyok a lassú változtatások híve - tapasztalatom az, hogy minél lassabban és minél kevesebbet változtatunk szokásainkon, azok annál tartósabbak lesznek. Ennek többek között érzelmi és anyagi vonatkozásai is vannak. Anyagi vonatkozás: a finomított cukor kilójának ára átlagosan harmadannyi, mint a cukor-alternatíváké (nádcukor, xylit, kókuszvirágcukor). A méregtelenítést támogató táplálékkiegészítők ára sem az a kategória, amit egy hétköznapi háztartás költségvetésébe pikk-pakk be lehet építeni. Ha az anyagi lehetőség nem korlát, akkor is ott vannak az érzelmi gátak, például a ragaszkodás.

Lehet, hogy többen ismeritek az "ezt már igazán túlzásba vittem" érzését, amikor szembesülsz azzal, hogy a szokás rabja vagy és ez a felismerés robbantja vagy foszlatja szét ketreced. Ez az érzés segít meghozni komoly döntéseket. Változásokat a táplálkozásodban, változásokat szokásaidban, viselkedésedben, hozzáállásodban. Ez az érzés gyógyít, felszabadít. Van, akinek ehhez külső segítségre (család, barátok, szakember) van szüksége, az sem baj. A felismerésig való út megélése, majd pedig a cselekvés - véleményem szerint - a legfontosabb, s az, hogy az elengedés pozitív érzelemmel társulhasson.

Milyen kezdeti (mellék)hatásai lehetnek egy méregtelenítő kúrának? Ez nagyban függ a méregtelenítés erősségétől, összetettségétől és időtartamától is, de nagyjából a következőkre számíthatunk:

- rövid ideig az elérni kívánt hatás ellenkezője léphet fel, hiszen a felszabaduló mérgeknek valahogyan távozniuk kell a szervezetből (ezért még inkább elengedhetetlen böjti időszak alatt a rendszeres testmozgás és a folyadékbevitel megnövelése)
- fokozott kiválasztás: kellemetlen szagú izzadás, intenzívebb faggyúmirigy működés, különféle bőrtünetek (pl. Candida-kúra vagy hosszabb májméregtelenítés esetén)
- érzelmek felszínre törése: ezek lehetnek pozitív, de leginkább negatív érzelmek - ahogyan könnyebbedik meg a szervezet, szeretne a lelki "szeméttől" is megszabadulni, s ez legritkábban történik belső konfliktus nélkül; jelentkezhet álmok formájában, érzelmi hullámzásban, váratlan sírásban, de akár melankólia formájában is
- bár igen változó, de nagyjából a böjti program felénél szokott jelentkezni a "most azonnal feladom" érzés
- ha valamilyen kiegészítő szer is társul a kúrához, vagy valaki ajánlása alapján végezzük azt, akkor a negatív érzelmek vélhetően az iránt a kiegészítő szer (illóolajok, tea, növényi olajok, táplálékkiegészítők, stb.), vagy az ajánló személye ellen lobbannak fel.

Készülj hát fel a böjt/méregtelenítés minden szépségére és nehézségére, és légy nagyon óvatos a böjt megtörésénél, a méregtelenítés befejezésekor. Ha visszakívánkozik életedbe a megvont táplálék, amilyen lassan elengedted/elhagytad, olyan lassan engedd vissza, így nem okoz szervezetednek túlzott megterhelést. Ha úgy érzed, sikerült valamit magad mögött hagynod, köszönd meg neki addigi tanításait.

A nagyböjt felénél járunk. Mi jól vagyunk. Remélem, Ti is!

Szeretettel: Füvecske

2014. március 16., vasárnap

Az 5 elem tana - táblázatokban, röviden, velősen

Ehhez azt hiszem, nem kell különösebb magyarázat, minden itt van, amire szükség lehet ebben a témában.
Forrás: yinyanghouse.com

Tűz
(keserű)
Föld
(édes)
Fém
(csípős)
Víz
(sós)
Fa
(savanyú)
Gabonák
amaránt, kukorica
köles, árpa
rizs
hajdina
zab, búza, rozs
Hüvelyesek
vörös lencse
csicseriborsó
szója
adzuki bab, feketebab, tarkababo
zöld lencse, mungóbab, limabab
Magvak
napraforgó, pisztácia
fenyőmag, tökmag
mandula
fekete szezám, dió
brazil dió, kesudió
Zöldségek
cékla, pitypang, gombó, paradicsom, édes paprika, újhagyma
káposzta, répa, spenót, paszternák, karalábé, sütőtök
spárga, brokkoli, mustár, uborka, hagyma, zeller, retek
kelkáposzta, gombák, tengeri zöldek, gesztenye
zöld paprika, zöldborsó, saláta, zöldbab, cukkini
Gyümölcsök
cseresznye, datolyaszilva
füge, narancs, papaya, ananász, eper
sárgabarack, banán, körte
szeder, faeper, gránátalma, málna, görögdinnye
avokádó, szőlő, citrom, lime, szilva
Odafigyelést igénylő élelmiszerek
csokoládé, cukor
hús
tojás
sajt
tej, joghurt, kefir



Tűz
Föld
Fém
Víz
Fa
Yin szervek
Yang szervek
vékonybél &
hármas melegítő
Érzékszervek
nyelv
száj
orr
fülek
szemek
Színek
piros
sárga
fehér
kék/fekete
zöld
Hangok
nevetés
éneklés
sírás
sóhajtás
kiáltás
Érzelmek
öröm
töprengés/tépelődés
bánat
félelem
düh
Évszakok
nyár
nyárutó
ősz
tél
tavasz
Környezet
nyirkosság
szárazság
hideg
szél
Ízek
keserű
édes
csípős
sós
savanyú