Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a főváros körüli erdőket felveti a gomba. Talán most, hogy esik az eső, valamivel jobb lesz a helyzet. Múlt hétvégén a Természettudományos Ismeretterjesztő Társasággal jártunk gombaismereti kiránduláson.
Ha el kellene döntsem, hogyan szeretem leginkább járni az erdőt, bajban lennék. Ugyanúgy szeretek egyedül bolyongani, a fiaimnak tájokozódó sétát tartani, barátokkal túrázni, mint szaktársakkal latin nevek és tudományos jellemzők bűvöletében meg-megállva csodálni egy-egy, a laikus számára tán teljesen érdektelen terülő-, bevonat vagy ripacsgombát.
Azért az idei gombaszezon itt a főváros környékén lassan kezdődik. Még szerencse, hogy ehető növényeket az erdő bőkezűen ád. Nem egyszer 'mentette' már meg a csalán, a hagymás fogasír, a turbolya vagy a lósóska eddigi nagyreményű gombagyűjtő kirándulásainkat. Nem volt ez most sem másként. Kucsmagombát és talán májusi pereszkét kerestünk volna, de rossz irányba indultunk (ez utólag derült ki, mert társaink, akik balra vették az irányt, közepesen gazdag zsákmánnyal tértek vissza).
Így aztán a túravezetővel és a szaktársakkal kitartóan járva az erdő felső traktusát elkezdtünk ehető vadnövényeket is gyűjteni. Szerintem már kvázi mindenki lemondott bármilyen gombatalálatról, amikor egyszer csak elém tárult egy gigantikus méretű hagymaszagú kányazsombor. Hirtelen felszisszentem, majd irányt váltottam, és a második lépésnél a túravezetőnk is 'heuréka' jellegű hangeffektust adott ki. Már láttam is. A terebélyes vadnövénnyel átellenben egy hasonlóan impozáns méretű pisztricgomba terpeszkedett egy farönkön.
Hát így találunk mi gombát gombaínség idején. Mint a múltkor a fattyú kucsmát. Ha nincs a karcsún incselkedő kígyóhagyma, nem térek be arra a részre közel háromnegyed óra sikertelen keresgélés után, ahol végül kiadós mennyiségű gombával kegyelt az erdő. Most is a növény mutatott utat.
Ezer hála érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése