Az egész éves hajtás - legyen akár egy vagy kettő évközi pihenő, nyaralás, "city break", vagy csak otthoni "dolce far' niente" - (ki)üthet. S mikor máskor, ha nem a nagy karácsonyi szünet előtt vagy alatt. Hiszen erre van kitalálva... A fáradt test, lélek és elme az igénybevétel megszűnésére gyakorlatilag azonnali (le)robbanással reagál.
Az idő eme ciklikusságát, amit az emberi megismerés, tapasztalás és hit alkotott, testünk minden ízében magáévá tette. A vég várása mindig felfokozott fizikai-érzelmi állapothoz kötődik. A versenyző is a cél előtt mozgósítja tartalékait a győzelem, jobb eredmény érdekében.
Az ünnepek alakulása a legjobb családban is izgalommal teli. Elmondani, felvállalni, támogatni. Hogyan szeretnénk tölteni mi az ünnepeket? Az előző évhez képest megváltozott az életünk? Nincs társ mellettünk, más társ van mellettünk, itt lakunk, ott lakunk, valaki elment, valaki érkezett... Merni kell kérni, elmondani vágyainkat, szándékainkat. Egy "ellenfelünk" van: az idő. Mint az öreg bugyigumi, ha hirtelen rántod meg, tuti, hogy elszakad, használhatatlanná válik. Így reagálhat az ember is a váratlan helyzetekre, ha nem a megfelelő időben és módon kerül elé a megváltozott igény, helyzet. S ebből számtalan, egyébként elkerülhető konfliktus adódhat.
Nem csak magunknak, szeretteinknek is megspórolhatjuk a túlfeszülést, elszakadást. Lehet jogos a kérdés: "Mindig csak én figyeljek???" Igen. Ha Te vagy a helyzet magaslatán és látod át családod többi tagjának lelki és fizikai állapotát, akkor igen. Tedd meg első sorban Magadnak (s ha van, társadnak, gyermekeidnek) azt a szívességet, hogy az év végi, ünnepekkel és eseményekkel teli hajrát gondtalanabbá teszed. Nem tudsz időben elkészülni a dolgokkal? Na és??? Ha régimódi (tisztelendő!!!) szokásaikba berögzült szerettek ezt nehezményeznék, vállald fel, készítsd fel őket. Aki érzi a szeretet, képes megérteni a JELENLÉT megismételhetetlenségét, és nem fog tárgyiasult ajándékokat keresni. (De, fog, mert megszoktuk, azonban van, amikor már az ajándékozás, a tárgy átadása is elég, a kapás jelentőségét veszti :)).
Az év végi lerobbanásokat nem csak az egész éves hajtás okozhatja. Befeszülhet a szervezet az ünnepvárás okán is. A beteg test részvétet ébreszt. Hogyan lesz idén? Mindig van valahogy. Ha ettől az évtől máshogy kell legyen, az jövőre már hagyományként ünnepelhető. Csak mondani kell, kommunikálni kell, kérni és jelen lenni kell. Oltári szerencsés az, akinek kitalálják a gondolatait. Ilyenből van kevesebb. Akinek gondolatai - vélje azokat bármily "hangosnak" is - megválaszolatlanok maradnak, mondja ki. Ne utólag. Előre. Mondja el, mire vágyik. Úgysem jegyzik meg? Úgysem tartják számon? Akkor jól időzítve ismételni érdemes. Nevezhetjük szeretetnyelvnek is. Használhatunk szakzsargont, kifejezhetjük magunkat saját szavainkkal, a tényeken semmi nem fog változtatni. Ha felismered szereped, helyed, helyzeted, lehetőségeid és határaid az év végi (ünnepi) hajtásban, fogadd el és add át Magad neki. Ha főznek Rád, örülj neki, és terítsd meg szépen az ünnepi asztalt! Ha túl sok Neked a család ellátása, rendeld meg a halászlét meg a bejglit. Nem az asztal, nem az étel a fontos. TE, TI vagytok azok. Egymásért, egymásnak. A jelenlét, figyelem és elfogadás (elfogadottnak tudás) bizonyosságát a legízletesebben elkészített harcsapaprikás sem helyettesítheti. De Téged sem.S ha ez idén mégsem így alakult, megteheted jövőre. Időben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése